Cikkek

 

Takahashi FS 60 C

A legkisebb Takahashi

Takahashi FS 60 C

 

 Amikor kezdtek elszaporodni a 6 centiméter körüli apokromátok ,egyre többször felmerült bennem a gondolat, vajon egy ilyen kis távcső -még ha apokromát is-mit képes nyújtani a használójának ?                                    

Mit mutat csillagos égből, s mi az ami esetleg versenyképessé teheti a többi távcsővel szemben ?

Gyakorlatilag az összes gyártó piacra dobta a maga kis műremekét ebben a kategóriában.Van TeleVue,Takahashi,Borg,WO 6 centis-vagy akörüli-távcső.A fülszöveg mindenütt azonos.Maximális hordozhatóságot és kiváló képminőséget igérnek:Persze az egyes távcsövek felépítésében jelentős különbségek vannak A legegyszerűbb-és legolcsóbb- változatok ED üvegből készülnek.A drágábbak SD üveget ,míg a legfelső kategóriában kálcium-fluorit lencséket találhatunk.

Abba most ne menjünk bele,hogy az egyes gyártók persze némiképp eltérően neveznek üveganyagokat.Előfordulhat például hogy az egyik helyen ED elnevezésű üveg ?egy házzal arrébb?mint SD üveganyag csodálkozik a világra.

Ami az én választásomat illeti,két gyártó műszere közt ingadoztam.Az egyik a TeleVue, a másik pedig a Takahashi volt.A TeleVue mellett a ?márkahűség ? szólt,mivelhogy van egy TeleVue 85-ös apokromátom.Viszont a TeleVue 6 centis apoja ?csak? 1.25?-es kihuzattal bír normál változatban,márpedig egy ilyen kis apo legfőbb előnye a 2?-es okulárokkal elérhető extra nagy látómező.Van persze-dupla annyiért a 2?-es változat is,de annyi pénzből már egy 10 centis apo is kitelne bármelyik márkából.

Vagyis maradt a címben jelzett 60/355-ös Takahashi FS 60 C.

Erről írok a továbbiakban egy kis ismertetést.Azt szeretném bemutatni,hogy egy igazán kicsi távcső is lehet jó választás.Illetve milyen apróbb kellemetlenségek bosszanthatják az embert még egy ?neves?távcső esetén is.

Először kézbefogva a távcsövet,az tűnt fel hogy mennyire könnyű.Persze még nem volt rajta a kereső meg a tubusgyűrű,meg az adapterek,de azokkal együtt sem több,mint két kiló.Maga a tubus egy kiló alatt van.Nyoma sincs a TeleVue távcsövekre jellemző robosztusságnak.Kicsit félve nézegettem a vékonynak tűnő aluminiumtubust.Nem fog ez behorpadni,ha megszorítom a tubusgyűrűvel?

Nos,nem horpadt be.Igaz,nem is szorítottam meg nagyon.

A fogasléces kihuzat a maga a tökély.Ugyanolyan jó,mint a TeleVue kihuzatok.Még teljesen kilazított szorítócsavar esetén sem kotyog.

Az objektív első tagja kálcium-fluorit. A jelenlegi üveganyagok közül ez mutatja a legkissebb színi hibát.Az objektíven sötétzöld FMC bevonat van

.Meglepve tapasztaltam,hogy a 6 centis Takahashi objektívet ki lehet csavarozni és át lehet tenni egy rövidebb tubusba,amelyet szintén mellékeltek a gyártók.Ezzel a megoldással az amúgy sem hosszú tubus még kb.4 centivel lesz rövidebb.Vagyis nem lesz akadálya a 2 ?-es zenittükör használatának.

Egyetlen-de jelentős-hiányosságot fedeztem fel a Takahashi-csomag esetében: nem tartozék a 2?-es kihuzat adapter,azt még külön, kb.50 euróért kellett megrendelnem.

A tubusgyűrű nemcsak szép,de nagyon erős is.Alján fotómenet található.

A kihuzat egy sor szét-és össze-csavarozható adapterből áll, és ezeket lehet variálni ,attól függően,hogy fotózásra,vagy vizuálisan használja az ember.

A kihuzat végében a Takahashira jellemző gyűrűs szorító található. Ez a szorítógyűrű elég sok kellemetlenséget tud okozni az embernek,mire megszokja.Nehéz ugyanis anélkül okulárt cserélni ,hogy el ne ne mozduljon a már beállított távcső.Talán jobb lenne a már bevált módszer, a csavaros-rézgyűrűs megszorítás,még ha az egyesek szerint egy kicsit ki is tolja az okulárt az optikai tengelyből.

Miután megjött a hiányzó adapter,semmi akadálya nem volt annak,hogy csillagos ég alatt is megmutathassa a kis távcső,mire képes.

Okulárok és szűrők egész sorát próbáltam ki hozzá,s ezek alapján leginkább egy 18 és egy 30 mm-es Takahashi LE okulár illetve egy szintén Takahashi Barlow 2X-ező tűnt a legalkalmasabbnak.Ezeken kívűl még egy 2.58 mm-es Pentax XO és egy 40 mm-es TMB Paragon is rövid időre a kihuzatba került.Előbbi a nagy nagyítás eléréséhez-138 X-os-utóbbi pedig a 9 x-es nagyítás melletti csaknem 8 fokos látómező okán.

Kezdjük is mindjárt a Barlow nélküli legnagyobb nagyítással,vagyis a 138 X-ossal.

Ez a nagyítás meg sem kottyan a ?Baby Tak?-nak,ahogyan külföldön nevezik.Az alacsonyan járó Jupiter meglepően sok részletet mutatott.A két egyenlítői fősávon kívűl még további néhány sáv is be-be villant.Ha nem lett volna a légtömegek Horizontközeli zavargása,biztosan jól látszanának.

A fősávokban foltok és csomók,göbök és inhomogenitások sorjáztak.Néha megállt egy pillanatra a levegő,a részletek kimerevedtek és élesekké váltak.

Eléggé meglepő hogy ennyi minden látszik.Vagy a távcső tud többet mint egy 6 centis refraktor, vagy az ember szállította titkon magában alább az elvárásait.

A 138 X-os nagyítást még egy alkalommal használtam az éjszaka folyamán,mert a fotóállványon nem volt éppen könnyű ekkora nagyítással nézelődni.A Vegát néztem meg.

A fényes kékesfehér csillag megmutatta,hogy a Takahashi egy kicsit szinez extra és intrafokálisan.

Hogy mennyire?Ha mondjuk felállítanánk egy tizes skálát,ahol a 10 a legjobb színkorrigáltságú apot jelenti/pl.a TMB-k egyes hosszabb fókuszú példányai/ akkor a kis Takahashi úgy 8-9 körül teljesítene,míg a TeleVue 85-ös 7 körül lenne.

Fókuszban persze nem látszik.Lehet mindenféle reduktort kapni a távcsőhöz,amelyekkel ez a maradék szini hiba is eltüntethető,de a gyakorlatban nincs jelentősége a dolognak.Esetleg fényképezésnél jöhet jól.

Az kis Takahashi optikai minősége bőven prémium-kategória.Nehéz lenne pontos becslést végezni,mert az extra és az intrafokális kép nagyon hasonlítanak egymásra.A külső diffrakciós gyűrű sima,egyenletes fényű Így elsőre úgy tűnt nekem ,hogy egy hajszállal elmarad a TeleVue 85-ösöm optikai minőségétől..

Ezután már olyan nagyításokat használtam,amelyekkel kényelmesen tudtam nézelődni.

A 40 mm-es TMB Paragon hatalmas látómezőt adott.Több száz csillag látszott a Hattyú középső vidékén.Viszont egy kicsit világos volt az égi háttér köszönhetően a kivilágított templomnak a közelünkben.Anélkül ,hogy a manapság sajnálatosan elharapózó egyházellenesség vétkébe esnék,hadd kérdezzem meg,hogy mi a csodának kell éjjelente reflektorokkal kivilágítani a templomokat?

Tehát a világos ég miatt ez a 9 X-es nagyítás nem használható igazán fényszennyezett helyről.Azóta volt szerencsém igazán sötét ésg alatt is nézelődni és nehéz elmondani ,mennyire szép mondjuk a Cygnus-Aquila-Sagittarius vidék ekkora látómezőben.Egy 2?-es Lumicon O III szűrő olyan diffúzködöket is megmutatott,amelyeket addig csak fényképen láttam.

A Fátyol-köd teljes egészében kényelmesen belefért a látómezőbe.Külön-külön is szép,de így az igazi.Az 52 Cygnin átfutó éles nyelv és a diffúzabb NGC 6992-95 remekül egészítik ki egymást.

Ha csak a köd egyes részeit akartam jól látni,akkor a 20 X-os nagyítást adó 18 mm-es Takahashi volt a legjobb választás.Az O III szűrőt a zenittükör elé csavartam be,ezáltal elkerültem azt,hogy minden okulárcserénél azt is tekergetni kelljen.

Az M 27 viszont 40 X-es nagyítással volt a legszebb.Hozzá szintén nagyon jó az O III szűrő.

Közbevetőleg hadd jegyezzek meg valamit : az O III szűrőket csak nagy távcsövekhez ajánlják maguk a gyártók is.Ami azt illeti,nagyobb nagyítás használata esetén tényleg így van,hiszen a nagyítás növelésével egyre kevesebb lesz a szemünkbe jutó fény és a szűrő még ebből is levág valamennyit.Viszont nagy látómezőben,kis nagyítással igenis jól használhatóak.

Egy nagy távcsővel reménytelen megpillantani mondjuk az IC 1396-ot a Cepheusban.Viszont egy ködszűrő és egy 5-6 centiméteres távcső csodaszépen fogja mutatni.Persze a jó ég elengedhetetlen.

Talán ezért is népszerűek annyira a kis refraktorok a hordozhatóság mellett.Tudnak olyat amit a nagy reflektorok nem.Nagy látómezőben diffrakcióhatárolt leképezést.A szemünkbe jutó fénymennyiség pedig ilyen nagyítások mellett hatalmas.A csaknem 9 X-es nagyítás a 6 centiméteres Takahashinál 6.7 mm-es kilépőpupillát jelent.Csaknem a javasolt maximális érték.

A 30 mm-es Takahashi okulár 4 fok feletti látómezeje és 12 X-es nagyítása közepes égnél reálisabb.Az Észak-Amerika -köd ?partvonalai? finoman csipkézve látszódtak és a Kalifornia-öböl is nagyon kontrasztosan emelkedett ki az égi háttérből.

A fényes nyílthalmazok-pl.M 29,M 39,NGC 6910-apró tagokra bontott csillagcsoportok.

Az M 39 például fényesebb tagjai révén egy háromszöget formáz és e háromszög belsejében szétszórtan helyezkedik el a többi csillag.

A látómező kb.4/5-én pontszerűek a csillagok,míg a külső részen elhúzódnak.No itt sem vészesen,de azért észrevehetően.Persze a többi része a látómezőnek kárpótol ezért a kis hibáért.

Viszont a Takahashi Barlow 2X-ező ezt a széltorzítást szinte teljesen megszűnteti.Főleg a 18 mm-es Takahashi okulárral alkottak utolérhetetlen párost.Egyébként is úgy találtam eddig minden távcsövem esetében,hogy a legjobb általános célra használható okulárok a 18-20 mm-es fókuszúak.Ha csak egy okulárt vihetnék magammal valami lakatlan szigetre-mondjuk a Csendes-Óceán közepén,ha lehet-,biztos hogy egy ilyet választanék.

Az éjszaka második felében kényszerűségből a Holdat vizsgálgattam.Ha kivittem a látómező szélén túlra,gyakorlatilag semmi szellemkép nem látszódott.A látómező közepén meg szemfájdító fénnyel fedte fel előttem himlőhelyes ábrázatát.

A Hold pereme egy lehelletnyit elszineződött.Zöldes illetve ibolyás lett,de ezt se sokan vették volna észre rajtam kívűl.

Gondolom a fentiekből kiviláglik,hogy egy nagyon jó távcsőről van szó.Mind optikailag mind mechanikailag.A fogasléces fókuszírozó például ugyanolyan simán és kotyogásmentesen fut ,mint a TeleVue fokuszírozó.Viszont vannak olyan dolgok,amelyek egy picit bosszantják az embert.Például ha Takahashi okulárt használunk,akkor nincs probléma,de ha mondjuk egy Naglert akkor azt kicsit ki kell húzni az adapterből és úgy megszorítani,különben nem lehet élesreállni vele.Ugyanez a helyzet a TMB Paragonnal is meg még más okulárokkal is.Mindig hiányzik 1-2 milliméter a tökéletes élességhez.Ráadásul annyi az adapter meg a gyűrű ,hogy még ezidáig nem tudtam kitalálni mindegyik mire is való.A rövidebb és a hosszabb tubus 145 il.105 mm hosszú.Persze ha átszereli az ember,akkor azt is ki kell totóznia,hogy a gyűrűk ,adapterek közül melyiket kell betenni.Mert akkor a fénycsapdáknak is máshol kell lenni.

Van egy olyan érzésem,hogy kéne még lenni a Takahashi kínálatában egy vékony gyűrűnek,ami ezt az élesség problémát megoldja,de tartok tőle hogy ezt már valamelyik hazai szakemberrel fogom megcsináltatni,mert nincs kedvem aranyáron venni egy kétmilliméteres fémgyűrűt.

Aztán az összes csavar,legyen az keresőtávcső szorító vagy egyéb-csodaszépen megmunkált igényes darab,de teljesen fémből vannak és ha az ember megszorítja őket,akkor bizony nyomot hagyhatnak a kereső tubusán,vagy a zenittükör nyakán.Ezt a problámát már akármelyik kínai távcső esetében kiküszöbölték a gyártóik.

Ezek lennének azok a dolgok,amelyeket mint negatívumot említhetek.Ezeket is csak azért,mert az utóbbi években szinte bármelyik gyártónál hatalmas előrelépések voltak minőség tekintetében.Mondhatni el van kényeztetve az amatőrcsillagász.

Mert amikor annak idején megkaptam az első műanyaglencsés távcsövemet,ezek a dolgok biztosan nem tűntek volna fel.

 

 

Kapcsoló anyag:.

-http://takahashi-europe.com/en/FS-60C.php       /angol/

 

http://www.astrovalerio.altervista.org/index.php?option=com_content&task=view&id=6&Itemid=26          /olasz/

 

 

    

    

 LEICA ÉJJEL-NAPPAL

Szerző: Lőrincz Imre | 2008. február 07., csütörtök

Mintha õsz lenne. A diófa elszáradt levelei felkunkorodva, rozsdabarnán záporoznak a kert napégette gyepére, amint az esti szél beletép vén üstökébe. Pedig dehogy van õsz, augusztus elején járunk, a rekordokat döntögetõ hõség után, de a növényzet alaposan megsínylette a szaharai meleget, na meg a hónapok óta tartó szárazságot.Alkonyatkor, az éhes szúnyogok órájában, kiköltözöm a kertbe távcsöveimmel, térképeimmel, egyéb felszereléseimmel együtt, s várom, hogy besötétedjen. Ígéretes éjszaka elé nézek, hiszen a nagy meleg utolsó éjjeleit jellemzõ opálosan fénylõ égbolt - hála a magasban fújó szeleknek - most kitisztult, és a nappali kékség után egyre inkább átfordul sötétlilás színbe.A karosszéket a kerti asztal mellé húzom. Az asztalon egy Leica Trinovid 10x50-es és egy William Optics 8x42-es binokli várakozik. Mellettük egy 6x30-as Takahashi keresõtávcsõ, amely elsõ pillanatban torkára forrasztja a szót azoknak, akik szerint egy keresõtávcsõnek nem feltétlenül kell jó minõségûnek lenni, és nem kell faltól-falig éles képet adni. A Takahashi ezeket mind tudja, és az ember rájön, hogy egy 3 cm-es objektív is lebilincselõ képet képes adni. Ennyibõl már kitalálhatta az olvasó, hogy szerelmeimrõl, a kicsi, de tökéletes képalkotású látcsövekrõl szeretnék a következõkben szót ejteni. Ezek közül is leginkább a címben jelzett Leicáról, már csak azért is, mert ebbõl amatõrcsillagász körökben nem sok forog közkézen, s tartok tõle, hogy ezután sem fog.Csak röviden ejtenék pár szót arról, hogy mi késztetett arra, hogy vegyek egy Leicát. Hogy is fogalmazzak? Szerettem volna egy abszolút csúcs binoklit, egy olyat, aminél nincs jobb a világon. Nos, amikor elkezdtem kutakodni és beleásni magam a binokulár témába, rájöttem, hogy olyat nem fogok találni. Ugyanis egy binokulár hol ebben, hol meg abban jó, de olyan, ami minden paraméterében jobb volna egy másik, csúcskategóriás műszernél, legjobb tudomásom szerint nem létezik.Vegyük például az általam hosszú idõn keresztül favorizált Zeiss Victory FL 10x42-est. Minden madarászfórumon a legjobbak között volt - a Leicákkal együtt -, és a képélességérõl legendák szóltak. Az áteresztése egészen kiváló, 96% körüli. Viszont sok helyen felrótták neki a madarászok, hogy eléggé meghamisítja a színeket, és elég kicsi a torzítatlan látómezeje. Volt olyan szakember is, aki a felhasznált mûanyag elemeket helytelenítette a tubus belsejében. Ennek ellenére biztosan kiváló műszer ez, de amikor már majdnem megvettem, egy binokulár-szakértõ ismerõsöm (igazából fegyvertávcsõ-szakértõ) felhívta a figyelmemet a Leica Trinovid szériájára.Nosza, ismét nekiálltam tesztoldalakat böngészni, valamint vadászokat kérdezgettem a tapasztalataik felõl. Meglepõdtem, hogy szinte mindenki a Leicákat dicsérte, pedig a Swarovskiktól a Zeissig mindenféle binoklit használnak. (Ebbõl is látszik, hogy a vadászat sem a kevésbé tehetõsek elfoglaltsága.) Ami megfogott a Leica Trinovid 10x50-esben, az az 5 cm-es lencseátmérõ, valamint a már-már túlszárnyalhatatlan, 98,6%-os áteresztés. A kómáról, széltorzításról is csupa jókat írtak. Úgy gondoltam, nem vállalok túl nagy kockázatot, ha anélkül rendelek egyet, hogy valaha is belenéztem volna. Így is történt. Amikor aztán a vadonatúj Leicát kibontottam a dobozából, szembesülnöm kellett vele, hogy még egy ilyen kaliberû gyártó is követhet el hibákat.A binokulár dobozában nem volt len-csevédõ kupak - egy sem -, és a hordszíj is hiányzott belõle. Azóta sikerült az eladótól megszerezni az okulárvédõket és a hordszíjat, de valami rejtélyes okból a Leica ragaszkodik ahhoz, hogy az objektívek elé nem kell védõkupak, mert hogy olyan kemény rajta a védõréteg, hogy nem lehet megkarcolni. Nos, ez lehet, hogy így van - nem próbálom ki -, ámde össze is lehet tapogatni véletlenül, meg egy csomó más baleset is érheti. Más szóval, hadd döntse már el a tulajdonos, hogy kell-e rá kupak, vagy sem. De nem tudja eldönteni, mert a gyár nem forgalmaz ilyen védõkupakot. Ezt elég súlyos hiányosságnak érzem.Persze az ember nem bírja ki, hogy a fõleg csillagászati megfigyelésre vásárolt holmit ne próbálja ki nappal is. Ugyanebbõl a karosszékbõl, amiben most várom az éjszaka beköszöntét, csak negyven fokos melegben és napsütésben, nézegettem a távoli lombokat, kéményeket, vagy a zölddiók héján az apró, barna pettyeket.Ami megfogott ezekben a szemlélõdések-ben, az a rendkívül éles kép és a tiszta, határozott kontúrok voltak. A 8x42-es WO Triplet is szép képet ad, de a Leica azért más kategória. Nem tökéletes binokulár ez sem - az alábbiakban még lesz szó egynémely hibájáról - de az biztos, hogy képélesség, áteresztés stb. tekintetében a legjobbak között van. (Volt módom kipróbálni a többi csúcskategóriás binoklit is azóta.)Mihez hasonlítható a képalkotása? Talán ha azt mondom, hogy egy jó apokromát mutat ilyen éles képet és ilyen kontrasztot. Ez nem tûnik valami soknak, pedig ez a maximum, amit egy ilyen összetett lencserendszer mutathat. Gondoljuk csak meg: a Leicák 4 tagú objektívvel és öttagú okulárral készülnek. Ehhez járulnak még a tetõélprizmák. Ha egy dublett apokromátot veszünk egy négytagú orthó okulárral, az csak hat optikai elem - majdnem a fele a Leicáénak. Hogy a Leica kis nagyítással ugyanolyan jó képet ad - csak éppen jóval nagyobb látómezõben - a bevonatok, illetve az optikai felületek rendkívüli minõségét jelzik.Végre teljesen beesteledik. Ahogy felpislantok a zenitre, egy pillanatig azt hiszem, hogy kósza felhõpamacsot sodort arrafelé a szél. Aztán rájövök, hogy csak a nyári Tejút az. Hiába, nekem, a budapestinek nehéz az ilyesmihez hozzászokni, még több év elteltével is. Nem extra jó az ég, de jó, és ez azt jelenti, hogy a határmagnitúdó valahol 6 környékén lehet.A Nyilas már elég alacsonyan jár, de a Nagy Nyári Háromszög épp megfigyelésre kedvezõ helyzetben van. Kézbe veszem a Leicát és megkezdem a kalandozást. Elõször a Sas legfényesebb csillagának, az Altairnak a környékét veszem szemügyre. Magán a fõcsillagon nincs sok látnivaló, csupán a csillagkörnyezet gazdagsága és szépsége magával ragadó. Legalábbis elsõre. Már épp tovább akarnék állni egy házzal, amikor észreveszek a látómezõ közepétõl mintegy egy fokra egy csaknem éles peremû, kígyózó fekete betüremkedést. Ez bizony a B142-143 sötétköd, amit még ilyen jól sosem láttam. Nem tudom eldönteni, hogy ez a látvány most a Leicának vagy a jó égnek köszönhetõ-e. Addig-addig tusakodok magamban, míg fel nem ugrok a székbõl, és ki nem hozom 85/600-as TeleVue apokromátomat. Egy 40-es TMB Paragonnal 15x-ös a nagyítás, a látómezõ pedig 4 fok 36 ívperc. Nem sokkal kisebb, mint a Leica 6,6 fokos látómezeje, de bizony a látvány messze nem ugyanaz. Látszik a köd, ám nem annyira jól, mint a binokulárban. Ez is jól kezdõdik - gondolom. Az amatõrök az új távcsõtõl azt várják, hogy olyan csodákat varázsoljon eléjük, amilyeneket még nem láttak. Ez nem mindig történik így - most igen!Ahogy a Tejút csillagmezején legeltetem a szemem, fény derül az elsõ optikai hibára. Nevezetesen: a látómezõ szélén elhúz a Leica. Nem annyira, mint egy hagyományos binokli, de jól láthatóan. Persze a látómezõ szélén is ki lehet élesíteni a képet, de akkor középen életlenedik el. Némi tekergetés után sikerül úgy beállítani az élességet, hogy a látómezõ négyötödén élesek legyenek a csillagok. Ehhez persze az is kell, hogy rájöjjek a többfunkciós központi állítógomb minden (?) csínjára-bínjára. Ez úgy mûködik, hogy a gomb külsõ felét kipattintja az ember, aztán az alsó részével a bal szeméhez igazítja az élességet, majd a felsõ részével igen finoman tudja beállítani a jobb szeméhez. Ha ez megvan, visszapattintja a gombot és a binokli az új beállításig az õ szeméhez lesz hangolva. Ötletes, csak kellene egy használati utasítás, ami ezt leírja.A Hattyú nagy gázködei - meglepetésemre - szûrõ nélkül is igen jól látszanak. Sajnos ezen az éjszakán még nem volt adapterem, amivel fotóállványra szerelhettem volna, de azóta sikerült beszerezni, nem könnyen és nem olcsón. Most mindenesetre kézbõl is igen jól láthatóak ezek a hatalmas objektumok. Az Észak-Amerika-köd egybefolyik a hatalmas Pelikán-köddel, majd ez a ködfolyam szélesen hömpölyög tovább, négyzetfokokon keresztül. Nem lerajzolhatatlan, de macerás, az biztos. Ezek az objektumok szinte agyonészleltek manapság - hála a mélyég-szûrõknek -, ezért nem is idõzöm többet velük. Ellenben a Cassiopeia nyílthalmazaival nehezen telek be. A fényesebbeken kívül (NGC 457, M103, M52, NGC 7789) olyan apróságok is látszanak apró, ezüstös pamacsként, mint az NGC 436, NGC 559. A legtöbb binokulárnál megfigyelhetõ, hogy a látómezõ szélén egy kicsit világosabb a kép, kicsit romlik a kontraszt. Nos, ez a Leicánál nincs így, egyformán sötét az égi háttér. Az is feltûnõ, hogy nem látható látómezõ-görbület sem, ami pedig szintén nagyon sok látcsõnél zavaró lehet. Van viszont némi színezés a legfényesebb tárgyak körül, pl. utcai lámpa a látómezõ szélén, de nem hiszem, hogy sokan néznének utcai lámpát észlelés közben, így ez nem olyan nagy probléma.Telik-múlik az éjszaka, és egyszer csak az Andromeda-köd is kibújik a diófa ágai közül. Apró, tisztafényû csillagocskák keretezte elnyúlt, szürke galaxisként mutatkozik ebben a látcsõben. Két kísérõje is könnyû, igaz, az M32 nem valami nagy kiterjedésû. Ellenben az M31 már-már az egész látómezõt beteríti. Volt az 50-es években egy francia csillagász, aki 5 cm-es binokulárjával 5,5 fokig tudta nyomon követni a galaxis perifériális területeit. Na most sem sokkal kisebb.Az M33-hoz kissé lejjebb kellett állni a Leicával. Nagy, amorf pacni, tele foltokkal és csomókkal. Kezd egyre inkább elhatalmasodni az az érzés bennem, hogy ilyennek ezeket a nagy és fényes objektumokat „igazi" távcsõvel soha nem fogom látni. Bizony, kell ide a nagy látómezõ.Ezzel még nem volt vége a meglepetéseknek, mert a koronát az éjszakára a Kalifornia-köd szûrõ nélküli megtalálása jelentette. Igaz, szûrõvel láttam már sokszor, és tudom is, hogy merre kell lennie, de akkor is: szûrõ nélkül én még soha nem láttam.Megmondom õszintén, marketingfogásnak gondoltam a Leica tájékoztatójában szereplõ adatokat a 42 rétegû bevonatról, amely maximális kontrasztot és áteresztést biztosít. Azt meg egyenesen fordítási hibának gondoltam, miszerint egy bevonattal a hullámfrontot erõsítik. Persze lehet, hogy tényleg az, de a képe akkor is tetszik.Mivel ekkor még nem tudtam állványra szerelni, nem nagyon erõltettem a határmagnitúdó-próbát. Az viszont sokat elmond, hogy egy német amatõr az NPS szerint 10,56 magnitúdós csillagot is könnyen látott egy 8x42-es Leicával. Maradjunk a száraz tényeknél: a Kalifornia-köd mint halvány, nagy, hullámzó foszlány, ott kígyózott a látómezõben. Nem vakított el, de ha mozgattam a binokulárt, egyértelmûen látszott.Meglepõ, hogy az ég ennyire sötétnek tûnik 10x-es nagyításnál. A TeleVue 85-ösben kissé világosabb az ég a Paragon-okulárral. Valahogy úgy adódik, hogy teszt-nézelõdés idején mindig a Fiastyúkkal fejezem be az éjszakát. Persze az is lehet, hogy addig tartok ki, amíg a csillagcsoport meg nem jelenik az égen. A nyugtalan horizontközeli levegő miatt veszettül villódznak a halmaztagok, de éles és tiszta fényük magáért beszél. Négy-öttucat csillag látszik így elsõre, az egyre nehezebbnek tûnõ binokulárban. Ekkor már egy percet nézelõdtem és kettõt pihentem. Igaz, ekkorra már világosodott, és a hajnal olyan finoman ereszkedett alá, mint a pillangó a virágsziromra.Végül az elmaradhatatlan összegzés: ami tetszik a Trinovidben: kiváló áteresztés, esztétikus kivitel, funkciós megbízhatóság, kitûnõ kontraszt, éles leképezés, nagy látómező. Ami nem tetszik: széltorzítás a látómezõ 1/5-ödén, némi színezés a látómezõ külsõ részén, az ára: 315-375 ezer Ft.

Oldal: Cikkek
"Apokromátok éjszakái" - Csillag-lapok Lőrincz Imre által a.d.2011 - © 2008 - 2024 - libra.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat